Maroshévíz (Toplicza, Oláhtoplicza) vonzerejét a várost övező érintetlen havasok és langyos gyógyvizei adják. Havasi klímája nyáron kellemes, a legnagyobb kánikulában is az esték hűvösek. Építészeti öröksége sajnos megnyirbálva maradt ránk, a kommunizmus évei alatt a fürdőváros régi épületeinek többségét lebontották. Ennek ellenére maradt látnivaló. A hetven százalékban románok lakta településen, a távoli vendégeinknek érdekes lehet az ortodox liturgia kulisszái közé betekinteni.

A Szent Illés kolostor: A magas falakkal övezett férfikolostor a város végén, a Szászrégen felé vezető út mellett áll. 150 évesnél régebbi fatemplomát a közeli Gödemesterházáról hozták át. Múzeum is működik. A július 20.-ki búcsú és az ugyanakkor tartott városnapok alkalmával érdemes felkeresni, ilyenkor más felekezetek hívei is elzarándokolnak.

A Mogláni templom: Megkapó természeti környezetben, a Csíkszereda felé vezető út melletti domboldalon, egy régebbi zsindellyel fedett fatemplom áll. A templomot Gheorghe Ştefan moldvai fejedelem felesége, Safta úrnő részére 1658-ban építtette. A templombelsőt festmények és feliratok ékesítik.

Az ortodox templom: Az 1867-ben épült műemlék fatemplom a város központjához közel, az Urmánczy fürdőtől nem messze fekszik, egy kisebb domboldalon fekszik (Ştefan cel Mare 2.)

Az Urmánczy kastély: 1906-ban épült, tervezője Giacomuzzi Virgilio tiroli építész. A vadászkastélyok mintáját követő épület a szecessziós jegyeket a Kós Károly nevével fényjelzett fiatal építésznemzedékek úttörő népies stílusával ötvözi. A központhoz közeli kastélyt a katolikus templomtól jobbra nyíló utcán keresztül közelíthetjük meg. Az eredeti bejárata nem járható, parkjába tömbházakat emeltek. A főhomlokzattól pár méterre a kórház többemeletes épülete áll. Múzeumként működik, falai között román néprajzi gyűjteményt őriznek. http://centrulculturaltoplita.ro

A Bánffy telep: A város fő turisztikai vonzóereje volt a 19. század végén a Maros jobb partján fekvő Bánffy birtokon kialakított üdülőtelep. Megszenvedte a rendszerváltás utáni restituciós és privatizációs vitákat, elhanyagolt állapotban van. Központi épületeit mind lebontották, csak a környező domboldalon maradt fenn egy pár svájci stílusú villa. A fürdő egy 33 méteres medencével jelenleg is üzemel.

Túraútvonalak, természeti kincsek

 Görgényi-havasok:

 A Melegvizű vízesés: A központhoz közel, a Maros jobb partján, a vasútsínek mellett, páratlan természeti kincsre bukkanhatunk: itt van Erdély egyetlen termálvizes vízesésese. A Bánffy fürdő vize itt zúdul a Marosba. A mésztufa vízesést érdekes növényvilág jellemi, hozama a fürdő működésétől függ, amikor a vizet leeresztik, akkor bővebb a zuhatag.

 A Kőgombák:  A mogyorósi úton, a Mogyorós patak partján haladva 4 órás gyalogtúrával vagy biciklivel érjük el a látványos vulkanikus sziklákat. http://www.gorgenyi.ro/maros-volgyebol-indulo-turak/heviz-kogombak

  A Tárnica, avagy Bánffy szőlője: Kellemes kisebb kirándulást tehetünk a Tárnica hegyre, ami a Szászrégeni úthoz közel fekszik. Ez a hegy látható az Urmánczy fürdőről is. Az oldalából bányászott bazaltos andezitből épült többek között az Urmánczy kastély. A „Bánffy szőlője” név egy régi „szüreti mulatság” emlékét őrzi: mivel a szőlő nem él meg ezen a hideg vidéken, a fenyőkre aggatták a szőlőfürtöket.

 Jézer tó, Rekettyés (ezer éves határ), Pietrosz csúcs: A Kelemen havasok az Erdély egyik legérintetlenebb hegyvonulata. Egyáltalán nincs kiépítve. Az úton megnézhetjük a bazaltsípokat és a büdös, kéntartalmú forrást, ami egy régi olajfurás nyomán fakadt. A festői tengerszem, a Jézer tó a Rekettyés-tető (2021 m) csúcsa alatt fekszik. Legszebb június végén, amikor az oldalt a rododendronok ciklámen-színbe borítják. Természetvédelmi terület. Rekettyés-tető, az 1000 éves határt jelzi, még látszik Mária Terézia útjának a nyoma. Két csúcs nevében is őrzi a régi határt: van Román és Magyar Negój (2084 m) is. A tetőről belátni az egész vulkáni krátert. A Román Negój felszíni kénbányászat áldozata lett, a távolból sárgás –narancsos fényben úszó piramisnak tűnik. A Pietrosz-csúcs (2100 m) meghódításhoz meg kell mászni a Magyar Negój meredek bérceit. Innen már csak komótos séta a csúcs. http://www.karpat-medence.hu/c.php?c=kelemen-havasok-jezer-to